Tükör Webáruház - Tükrök lopás és baleset ellen

, beltéri és üzemi tükrök, forgalomtechnikai eszközök
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak. Az ilyen balesetek megelőzése érdekében az Európai Unió irányelvet jelentetett meg (2007/38/EK), amely Magyarországon is kötelezően alkalmazandó...
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Az üzletek tulajdonosainak sok fejtörést okoz a bolti lopások elleni harc. A szarkák ellen az egyik leghatékonyabb eszköz a megfigyelőtükör, ami újabb eladó felvétele nélkül növeli a boltok átláthatóságát és ezzel a biztonságot.

 Az üzemi baleseteknek, munkabaleseteknek megannyi meghatározásáról, következményéről és ennek egyenes velejárójaként költségéről beszélhetünk. Az azonban biztos, hogy bekövetkezésekor az alábbiak eszünkbe jutnak:

Miért? … Nálunk?… Most?….

 

Ha most bárki elgondolkozik a közlekedési baleset meghatározásán, nem biztos, hogy egyértelmű választ tudna adni, valószínűsíthetően annyival elintézné a választ, hogy “a baleset az, amikor két autó összemegy”. Most teszem fel a kérdést ezen válasz után, hogy mi a helyzet a kerékpárokkal, gyalogosokkal?

              - JELZŐLÁNC ÉS OSZLOP -

                 1 jelzőoszlop és 5m lánc

                          3 800 HUF

                  - Fényvisszaverő Póló -  

                   sárga vagy narancs csíkos

                            4 100 HUF

                   - FLUO JELZŐBÓJA -

              50cm magas, fényvisszaverő

                          2 100 HUF