Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.
FőoldalMegoldásokA közúti és üzemi balesetek nagyrésze megelőzhető! Hogyan?Beltéri tükrökAkril megfigyelő és ellenőrző tükör beltéri használatra, fali-tartóval, átmérő: 600 mm.

Akril megfigyelő és ellenőrző tükör beltéri használatra, fali-tartóval, átmérő: 600 mm.

Cikkszám: M600MT
Fali-tartóval
Átmérő: 600 mm.
Megfigyelési távolság: 7 m.
Önsúly: 3 kg.
1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás
Nagy mennyiségű rendelés
esetén egyedi ajánlatkérési
lehetőség.
részletek
A(z) Akril megfigyelő és ellenőrző tükör beltéri használatra, fali-tartóval, átmérő: 600 mm. termék részletes jellemzői
Akril megfigyelő és ellenőrző tükör beltéri használatra. Segít a balesetek megelőzésében, valamint csökkenti a bolti lopások kockázatát. A tükör kitűnően használható önkiszolgáló boltokban, kiskereskedelmi üzletekben, középületekben, áruházakban, gyáregységekben, stb. Ultra könnyű, extrém ütésálló, nagy látószögű. Az üveg anyagából eredő kockázatokkal nem kell számolni. Tökéletes az olyan belső terekben, ahol sok ember megfordul.Minden sík felületre felszerelhető a külön kapható falikar segítségével. A faltól való távolság 55 cm. Hat méretben elérhető 300-800 mm átmérővel.
1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás