Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.
FőoldalHírekBolti lopás miatt vágták le egy tolvaj kezét
Bolti lopás miatt vágták le egy tolvaj kezét

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az értesülés a helyi hatóságok egyik, neve elhallgatását kérő illetékesétől származik, aki az AFP hírügynökséggel közölte információit. A férfit az afgán határon fekvő Orakzai körzet Mamozai városának egyik önjelölt tálib bírósága ítélte el, és a büntetés nyilvános végrehajtását több tucatnyi ember nézte végig.

Helyi lakosok arról számoltak be az AFP-nek, hogy a 31 éves Abdul Khaliqot december 23-án érték tetten bolti lopás közben. Az állami felhatalmazás nélkül működő tálib bíróság elé került férfit végül csonkításra, jobb kezének levágására ítélték.

Az ítéletet hétfőn hajtották végre Mamozaiban, és a tálibok egy mecset címtárát használták fel arra, hogy meghívják a helyi lakosokat a nyilvános büntetésre - mondta a hírügynökségnek a közeli Hangu város önkormányzatának egyik, neve elhallgatását kérő illetékese. A helyiek beszámolója szerint a kétgyerekes férfi az ítélet végrehajtása óta elhagyta a várost.

 

(Forrás: Független Hírügynökség)