Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.

Forgalomszabályozás

1-30, összesen 48 db
Első Előző 1 2 Következő Utolsó
Tükör Webáruház - Öntapadós jelölőszalag  -  2 tekercs
Cikkszám: MPRO004
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Falaknál, be- és kijáratoknál, gépeknél fennálló veszélyforrások jelö...
Ár: 11 684 Ft
db
Tükör Webáruház - ECE 104 kontúrjelölő szalag ponyvás teherautókhoz
Cikkszám: MPRO012
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Fényvisszaverő, extrém tartós jelölőszalag teherautókhoz. Használatával...
Ár: 46 619 Ft
db
Tükör Webáruház - Fekvőrendőr, TOPSTOP-Gumi közlekedési küszöb 10km/h-ra lassító kivitel
Cikkszám: PROBlör1
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Több elemből összeállítható 70 mm magas, 405 mm széles sárga-fekete fekv...
Ár: 234 498 Ft
db
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő jelölőszalag 30 mm - hosszan világító festékbevonattal
Cikkszám: MFSZ001
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszan világító, öntapadó jelölőszalag menekülő útvonalak jelölésé...
Ár: 34 468 Ft
db
Tükör Webáruház - Tartós talajfesték beltéri használatra
Cikkszám: MPRO009
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Tartós padlófesték, amely kitűnően használható raktárakban, üzemekben, ...
Ár: 39 141 Ft
db
Tükör Webáruház - Széles gumi-műanyag kombinált kábelhíd
Cikkszám: PROBAFORGO1
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Több elemből összeállítható 75 mm magas, 600mm széles kábelhíd. Alapös...
Ár: 251 397 Ft
db
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 50 mm
Cikkszám: MPRO007
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Ár: 21 615 Ft
db
Tükör Webáruház - Csúszásgátló talajfesték erősen igénybevett felületekre
Cikkszám: MPRO010
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Tartós padlófesték erősen igénybe vett felületekre. Betonon, aszfalton és...
Ár: 46 152 Ft
db
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő jelölőcsík 30 mm - hosszan világító festékbevonattal
Cikkszám: MFSZ003
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszan világító, öntapadó figyelemfelkeltő jelölőcsík. Hosszan világ...
Ár: 5 375 Ft
db
Tükör Webáruház - Sokoldalú fényvisszaverő forgalmi jelzőelem
Cikkszám: PROBlör8
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Fekete vagy vörösesbarna színben, fehér fényvisszaverő csíkkal; Méret(Hx...
Ár: 19 220 Ft
db
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 19 mm
Cikkszám: MPRO005
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Ár: 9 347 Ft
db
Tükör Webáruház - ECE 104 kontúrjelölő szalag dobozos teherautókhoz
Cikkszám: MPRO011
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Fényvisszaverő, extrém tartós jelölőszalag teherautókhoz. Használatával...
Ár: 36 220 Ft
db
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 100 mm
Cikkszám: MPRO008
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Ár: 41 478 Ft
db
Tükör Webáruház - Közlekedési sziget GIGA - 200 x 120 cm
Cikkszám: PROBlör29
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Gyalogosok számára nagy biztonságot garantáló figyelemfelkeltő sziget. Ala...
Ár: 386 448 Ft
db
Tükör Webáruház - Forgalomlassító sziget, 30km/h korlátozás betartatására.
Cikkszám: PROBAFORGOO
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Több elemből összeállítható 50 mm magas. Fekete vagy vörös alapon, fehé...
Ár: 470 894 Ft
db
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 25 mm
Cikkszám: MPRO006
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Ár: 12 268 Ft
db
Tükör Webáruház - Közlekedési sziget MEGA - 160 x 100 cm
Cikkszám: PROBlör30
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Gyalogosok számára nagy biztonságot garantáló figyelemfelkeltő sziget. Ala...
Ár: 364 979 Ft
db
Tükör Webáruház - Rugalmas sokoldalú közlekedési elem. Körforgalmak, közlekedési szigetek kialakításához. ZÁRÓELEM
Cikkszám: PROBlör32
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Záróelem. Fekete vagy vörösesbarna kivitelben. Méret: 10 x 10 x 15 cm
Ár: 12 268 Ft
db
Tükör Webáruház - KÖZÚTI JELZŐLÁMPÁK -egy elemes
Cikkszám: PROBlör11
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Egy elemes, 360°-ban érzékelhető, elfordítással aktiválható fotocellás ...
Ár: 8 412 Ft
db
Tükör Webáruház - Fekvőrendőr, TOPSTOP-Újrahasznosított  közlekedési küszöb 5km/h-ra lassító kivitel
Cikkszám: PROBlör3
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Több elemből összeállítható 70 mm magas, 500 mm széles sárga-fekete fekv...
Ár: 117 775 Ft
db
Tükör Webáruház - Tömlőhíd 75mm tömlőátmérőig
Cikkszám: PROBlör7
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Tömlőhídhíd fekete színű, sárga fényvisszaverővel. Szabadon toldható....
Ár: 35 169 Ft
db
Tükör Webáruház - Rugalmas sokoldalú közlekedési elem. Körforgalmak, közlekedési szigetek kialakításához. ALAPELEM
Cikkszám: PROBlör31
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Alapelem. Fekete vagy vörösesbarna kivitelben, fehér fényvisszaverővel. M...
Ár: 32 205 Ft
db
Tükör Webáruház - JELZŐBÓJA - 30 cm-es
Cikkszám: PROBlör15
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
30 cm magas közúti bója
Könnyű (0,3 kg), piros polietilén anyag
Választ...
Ár: 1 369 Ft
db
Tükör Webáruház - KerékSTOP frontális parkolás segítő
Cikkszám: PROBlör9
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Fekete vagy vörösesbarna színben;
Méret(HxSZxM):750 x 90 x 120mm; Tömeg: ...
Ár: 19 629 Ft
db
Tükör Webáruház - Alumínium magasságkorlátozó 2m-es
Cikkszám: PROBlör37
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Piros-fehér vagy Sárga-fekete alumínium magasságkorlátozó 2m-es.
Ár: 64 408 Ft
db
Tükör Webáruház - Stabil-elasztikus műanyag, veszélyt jelző flexibilis oszlop 100cm
Cikkszám: PROBlör20
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Több méretben, Jelentős mennyiségi kedvezménnyel!
Ár: 17 840 Ft
db
Tükör Webáruház - Talpelem műanyag, veszélyt jelző flexibilis és stabil-elasztikus oszlopokhoz
Cikkszám: PROBlör24
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Méret(Átm.xM): 270 / 6mm
Ár: 5 879 Ft
db
Tükör Webáruház - Flexim műanyag, veszélyt jelző flexibilis oszlop 76cm
Cikkszám: PROBlör22
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Több méretben, Jelentős mennyiségi kedvezménnyel!
Ár: 21 265 Ft
db
Tükör Webáruház - KÖZÚTI JELZŐLÁMPÁK -elem jelzőlámpákhoz
Cikkszám: PROBlör13
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszú élettartamú elem egy és két elemes közúti jelzőlámpához
Ár: 2 921 Ft
db
Tükör Webáruház - Stabil-elasztikus műanyag, veszélyt jelző flexibilis oszlop 46cm
Cikkszám: PROBlör18
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Több méretben, Jelentős mennyiségi kedvezménnyel!
Ár: 10 531 Ft
db
Első Előző 1 2 Következő Utolsó