Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.

Jelölések

Jelölések kategóriái

1-22, összesen 22 db
Tükör Webáruház - Öntapadós jelölőszalag  -  2 tekercs
Cikkszám: MPRO004
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Falaknál, be- és kijáratoknál, gépeknél fennálló veszélyforrások jelö...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló talajfesték erősen igénybevett felületekre
Cikkszám: MPRO010
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Tartós padlófesték erősen igénybe vett felületekre. Betonon, aszfalton és...
Tükör Webáruház - Tartós talajfesték beltéri használatra
Cikkszám: MPRO009
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Tartós padlófesték, amely kitűnően használható raktárakban, üzemekben, ...
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő jelölőszalag 30 mm - hosszan világító festékbevonattal
Cikkszám: MFSZ001
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszan világító, öntapadó jelölőszalag menekülő útvonalak jelölésé...
Tükör Webáruház - ECE 104 kontúrjelölő szalag ponyvás teherautókhoz
Cikkszám: MPRO012
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Fényvisszaverő, extrém tartós jelölőszalag teherautókhoz. Használatával...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 100 mm
Cikkszám: MPRO008
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Tükör Webáruház - Talajjelölő kocsi 50-75 mm vonalvastagsághoz
Cikkszám: MPRO001
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Univerzális talajjelölő kocsi 50-75 mm vonalvastagsághoz.
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő jelölőcsík 30 mm - hosszan világító festékbevonattal
Cikkszám: MFSZ003
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszan világító, öntapadó figyelemfelkeltő jelölőcsík. Hosszan világ...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 50 mm
Cikkszám: MPRO007
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 19 mm
Cikkszám: MPRO005
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 25 mm
Cikkszám: MPRO006
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Tükör Webáruház - Talajjelölő szett 50-75 mm vonalvastagsághoz
Cikkszám: MPRO002
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Univerzális talajjelölő szett. A szett a következőket tartalmazza:
Talajje...
Tükör Webáruház - ECE 104 kontúrjelölő szalag dobozos teherautókhoz
Cikkszám: MPRO011
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Fényvisszaverő, extrém tartós jelölőszalag teherautókhoz. Használatával...
Tükör Webáruház - Vészkijárat jelölő tábla 30 x 15 cm - vészkijárat jobbra fel
Cikkszám: MFT0003
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Öntapadó, hosszan világító fóliabevonat.
Tükör Webáruház - Jelölő készlet öntapadós szalag felviteléhez
Cikkszám: MPRO003
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Beltéri útvonalak jelöléséhez, átmeneti megoldás, maradéktalanul eltávo...
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő jelölőszalag 60 mm - hosszan világító festékbevonattal
Cikkszám: MFSZ002
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszan világító, öntapadó jelölőszalag menekülő útvonalak jelölésé...
Tükör Webáruház - Vészkijárat jelölő tábla 30 x 15 cm
Cikkszám: MFT0001
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Öntapadó, hosszan világító fóliabevonat.
Tükör Webáruház - Vészkijárat jelölő tábla 30 x 15 cm - vészkijárat jobbra
Cikkszám: MFT0002
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Öntapadó, hosszan világító fóliabevonat.
Tükör Webáruház - Vészkijárat jelölő tábla 30 x 15 cm - vészkijárat balra fel
Cikkszám: MFT0006
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Öntapadó, hosszan világító fóliabevonat.
Tükör Webáruház - Vészkijárat jelölő tábla 30 x 15 cm - vészkijárat balra
Cikkszám: MFT0005
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Öntapadó, hosszan világító fóliabevonat.
Tükör Webáruház - Vészkijárat jelölő tábla 30 x 15 cm - vészkijárat jobbra le
Cikkszám: MFT0004
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Öntapadó, hosszan világító fóliabevonat.
Tükör Webáruház - Vészkijárat jelölő tábla 30 x 15 cm - vészkijárat balra le
Cikkszám: MFT0007
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Öntapadó, hosszan világító fóliabevonat.