Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.

Figyelemfelkeltő eszközök

1-21, összesen 21 db
Tükör Webáruház - Öntapadós jelölőszalag  -  2 tekercs
Cikkszám: MPRO004
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Falaknál, be- és kijáratoknál, gépeknél fennálló veszélyforrások jelö...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló talajfesték erősen igénybevett felületekre
Cikkszám: MPRO010
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Tartós padlófesték erősen igénybe vett felületekre. Betonon, aszfalton és...
Tükör Webáruház - Tartós talajfesték beltéri használatra
Cikkszám: MPRO009
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Tartós padlófesték, amely kitűnően használható raktárakban, üzemekben, ...
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő jelölőszalag 30 mm - hosszan világító festékbevonattal
Cikkszám: MFSZ001
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszan világító, öntapadó jelölőszalag menekülő útvonalak jelölésé...
Tükör Webáruház - ECE 104 kontúrjelölő szalag ponyvás teherautókhoz
Cikkszám: MPRO012
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Fényvisszaverő, extrém tartós jelölőszalag teherautókhoz. Használatával...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 100 mm
Cikkszám: MPRO008
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő jelölőcsík 30 mm - hosszan világító festékbevonattal
Cikkszám: MFSZ003
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszan világító, öntapadó figyelemfelkeltő jelölőcsík. Hosszan világ...
Tükör Webáruház - Közlekedési sziget GIGA - 200 x 120 cm
Cikkszám: PROBlör29
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Gyalogosok számára nagy biztonságot garantáló figyelemfelkeltő sziget. Ala...
Tükör Webáruház - Közlekedési sziget MEGA - 160 x 100 cm
Cikkszám: PROBlör30
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Gyalogosok számára nagy biztonságot garantáló figyelemfelkeltő sziget. Ala...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 50 mm
Cikkszám: MPRO007
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 19 mm
Cikkszám: MPRO005
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Tükör Webáruház - Csúszásgátló jelölőszalag - 25 mm
Cikkszám: MPRO006
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Ideális különböző csúszásveszélyes helyeken pl: lépcsőkön, bejáratok...
Tükör Webáruház - ECE 104 kontúrjelölő szalag dobozos teherautókhoz
Cikkszám: MPRO011
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Fényvisszaverő, extrém tartós jelölőszalag teherautókhoz. Használatával...
Tükör Webáruház - Rugalmas sokoldalú közlekedési elem. Körforgalmak, közlekedési szigetek kialakításához. ALAPELEM
Cikkszám: PROBlör31
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Alapelem. Fekete vagy vörösesbarna kivitelben, fehér fényvisszaverővel. M...
Tükör Webáruház - Rugalmas sokoldalú közlekedési elem. Körforgalmak, közlekedési szigetek kialakításához. ZÁRÓELEM
Cikkszám: PROBlör32
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Záróelem. Fekete vagy vörösesbarna kivitelben. Méret: 10 x 10 x 15 cm
Tükör Webáruház - Alumínium magasságkorlátozó 2m-es
Cikkszám: PROBlör37
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Piros-fehér vagy Sárga-fekete alumínium magasságkorlátozó 2m-es.
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő jelölőszalag 60 mm - hosszan világító festékbevonattal
Cikkszám: MFSZ002
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Hosszan világító, öntapadó jelölőszalag menekülő útvonalak jelölésé...
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő állótáblák, 70 cm-es
Cikkszám: PROBlör25
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Állótáblák "munkaterület" vagy "figyelemfelkeltő" matricázással, FÉNYVI...
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő állótáblák, 90 cm-es
Cikkszám: PROBlör28
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Állótáblák "munkaterület" vagy "figyelemfelkeltő" matricázással, FÉNYVI...
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő állótáblák, 90 cm-es
Cikkszám: PROBlör27
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Állótáblák "munkaterület" vagy "figyelemfelkeltő" matricázással, FLUORES...
Tükör Webáruház - Figyelemfelkeltő állótáblák, 70 cm-es
Cikkszám: PROBlör26
10 napon belül szállítjuk
1 év garancia
Állótáblák "munkaterület" vagy "figyelemfelkeltő" matricázással, FLUORES...