Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.

Forgalomkorlátozó oszlop gömb záróelemmel B 950mm

Cikkszám: MOGBT950
Hossza: 950mm
Átmérő: 76mm
Anyaga: horganyzott acél
Rögzítése: tipli+csavar
1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás
Nagy mennyiségű rendelés
esetén egyedi ajánlatkérési
lehetőség.
részletek
A(z) Forgalomkorlátozó oszlop gömb záróelemmel B 950mm termék részletes jellemzői

Egyszerű formák, klasszikus megjelenés. A mindennapok diszkrét, de hatékony megoldását jelenti a közterületek határolásakor.

 

Az oszlop magassága a talaj felett 950mm, átmérője 76mm.  Anyaga horganyzott acél, alapváltozatban anracitszürke korrozióálló festéssel szállítjuk, de kérésre más színekben is elérhető. Az oszlop láncrögzítő fülekkel és nélkülük is rendelhető. A rögzítése betonozással vagy tiplis felfogatással történhet, de elérhető kimozdítható változatban is. Ebben a típusban háromszög kulcs  segítségével rögzítve van az oszlop, de szükséghelyzet esetén (baleset, áruszállítás, stb.) a talajból kimozdítható.

 

Ez a termék a tiplik és csavarok segítségével rögzített változat.

1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás