Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.
FőoldalTermékekÜzembiztonságJelölésekJelölőszalagokECE 104 kontúrjelölő szalag dobozos teherautókhoz

ECE 104 kontúrjelölő szalag dobozos teherautókhoz

Cikkszám: MPRO011
Fényvisszaverő, extrém tartós jelölőszalag teherautókhoz. Használatával nagyban csökken az éjszakai teherautó balesetek veszélye.
1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás
Nagy mennyiségű rendelés
esetén egyedi ajánlatkérési
lehetőség.
részletek
A(z) ECE 104 kontúrjelölő szalag dobozos teherautókhoz termék részletes jellemzői

Az ECE 104 sz. rendelet útmutatást tartalmaz arra nézve, hogy fényvisszaverő vonal- vagy kontúrjelzéseket kell alkalmazni a nehézgépjárműveken és pótkocsijaikon, ezáltal a gépjármű, amikor éjszaka vagy rossz látási viszonyok között is könnyebben észrevehető. A magyar előírások szerint a járművek oldalára sárga, míg a hátsó részére piros színû fényvisszaverő szalag helyezhető el.

Az ECE 104 kontúrjelölő szalag sárga és piros színben elérhető, a tekercs hossza 12,5 m, szélessége 55 mm.

1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás