Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.
FőoldalTermékekForgalomtechnikai eszközökForgalomszabályozásFigyelemfelkeltő eszközökRugalmas sokoldalú közlekedési elem. Körforgalmak, közlekedési szigetek kialakításához. ZÁRÓELEM

Rugalmas sokoldalú közlekedési elem. Körforgalmak, közlekedési szigetek kialakításához. ZÁRÓELEM

Cikkszám: PROBlör32
Záróelem. Fekete vagy vörösesbarna kivitelben. Méret: 10 x 10 x 15 cm


1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás
Nagy mennyiségű rendelés
esetén egyedi ajánlatkérési
lehetőség.
részletek
A(z) Rugalmas sokoldalú közlekedési elem. Körforgalmak, közlekedési szigetek kialakításához. ZÁRÓELEM termék részletes jellemzői

 

Rugalmas sokoldalú közlekedési elem.
Felhasználható közlekedési lassító szigetek, körforgalmak építéséhez. Parkolóházak, mélygarázsok, aluljárók, alagutak forgalomlassítására vagy terelésekre.
Választható 10 vagy 15 cm magas kivitelben, mely elemekhez záróelemeket is tud rendelni. Fekete vagy vörösesbarna színben.


Tipp:
A termék egy keretet alkot és mivel az elemek hátlapja sík ezért a köztes részek kitölthetők termőföldel vagy kaviccsal és később akár beültethető.

1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás