Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.
FőoldalTermékekForgalomtechnikai eszközökForgalomszabályozásForgalomlassító szigetForgalomlassító sziget, 30km/h korlátozás betartatására.

Forgalomlassító sziget, 30km/h korlátozás betartatására.

Cikkszám: PROBAFORGOO
Több elemből összeállítható 50 mm magas. Fekete vagy vörös alapon, fehér jelek. Alapösszeállítás:(HxSZxM):300x180x6,5cm; Tömeg: 236 kg; VÖRÖS

1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás
Nagy mennyiségű rendelés
esetén egyedi ajánlatkérési
lehetőség.
részletek
A(z) Forgalomlassító sziget, 30km/h korlátozás betartatására. termék részletes jellemzői

A forgalomlassító sziget 30km/h-s lassításra késztet. Ajánlott óvodák, iskolák, lakóövezetek közelében felszerelni. Az eszköz nem károsítja a járműveket, mivel nem haladja meg a 6,5cm magasságot. A buszok áthaladását nem nehezíti, mivel a járművek tengelyszélessége meghaladja az eszköz szélességét.

Több elemből változatosan összeállítható.

283b1453_400_q.jpg

 

 

Alapösszeállítástól különböző speciális összeállítás esetén kérje ÁRAJÁNLATUNKAT!  

 

 

 

Középelem:
Méret(HxSZxM): 100x90x6,5 cm
Tömeg: 46 kg
Fekete vagy vörös alapon, fehér nyilakkal.


Sarokelem  jobb/bal:
Méret(HxSZxM): 100x90x6,5 cm
Tömeg: 36 kg
Fekete vagy vörös alapon, fehér nyilakkal.
 

 

1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás