Tükör Webáruház - Közlekedési- és megfigyelőtükrök

, forgalomtechnikai eszközök, ipari segédanyagok
Oldaltérkép
A Big Brother című valóságshow gyökeresen megváltoztatta a televíziózásról kialakult képet világszerte. Igaz, nem ez a műsor volt az első reality, de ez volt az, ami bevitte a köztudatba a kiszavazást, és széles körben elfogadottá tette a kukkolást. Az első adás 1999 szeptember végén indul a holland Veronica Tv-n.
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, mert a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet. A közúti közlekedés szabályainak módosítása január 1-jétől lép hatályba.

Henteskéssel vágták le tálib fegyveresek egy tolvajlással vádolt férfi kezét Pakisztán északnyugati részén.

Az Európai Unió előírása szerint ez 2011. július 11-től a kontinensen kötelezővé válik a nagy kategóriájú közúti teherjárművek fényvisszavető kontúrjelölése.
FőoldalTermékekDomború tükrökBeltéri (üzemi) tükrökMegfigyelőAkril háromszög alakú megfigyelőtükör beltéri használatra. Méret: 330 mm

Akril háromszög alakú megfigyelőtükör beltéri használatra. Méret: 330 mm

Cikkszám: M3SZMT
Méret: 330 mm.
Megfigyelési távolság: 2 m.
Önsúly 2,0 kg.
1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás
Nagy mennyiségű rendelés
esetén egyedi ajánlatkérési
lehetőség.
részletek
A(z) Akril háromszög alakú megfigyelőtükör beltéri használatra. Méret: 330 mm termék részletes jellemzői
Akril, háromszög alakú megfigyelőtükör, kifejezetten beltéri használatra tervezeve. Jól használható pénztárak közelében, áruházakban valamint gyártósorok mellett. A tükör ütésálló és extra könnyű, az üveg anyagából eredő kockázattal nem kell számolni. Nagy látószögű, ideális olyan helyiségekben, ahol a mefigyelni kívánt terület kicsi. Felszerelhető bármilyen sík felületre vagy oszlopra a mellékelt szett segítségével.. A rugalmas tartókarral könnyen állítható.
1 év GARANCIA
10 napon belül
szállítjuk
szállítási feltételek
250 000 Ft
felett ingyenes
házhozszállítás